Programok ma Szentendrén

Szentendre programok ma, programok ma Budapesten és környékén, Programok ma a Dunakanyarban

Itt azokat a programokat, látnivalókat találod, mely mai napon aktuális és elérhető Szentendrén és környékén. Szentendre programok ma:

Szentendrei nyitott templomok hétvégéje Szept. 9-11

Szentendrei nyitott templomok hétvégéje 2022 Szeptember 9-11 – Szentendre belvárosában és a Skanzenben Szeptember második hétvégéjén kitárják kapuikat a szentendrei templomok. Zenei, irodalmi, egyházművészeti, építészeti és képzőművészeti programok adnak majd …

Szentendre éjjel nappal nyitva fesztivál – Aug 28

Augusztus 28 – programok Szentendrén SZÉN több helyszínen Szentendrén ma is: Belvárosban és a Skanzen házban – Augusztus 28 – vasárnap. Szentendre különleges arcát mutatja meg a látogatóknak, az egész …

Augusztus 20 – programok Szentendrén

Augusztus 20 – hétvégi programajánló Augusztus 20-án ünnepeljük az államalapítást, Szent István királyt, és ez a nap az Új Kenyér ünnepe is. A hagyomány szerint az aratás után, Szent István …

A Szentendrei Kisállatkertben jártunk

Itt jártunk: Szentendrei Kisállatkert A Skanzen felé, a Tegez utca aljában található Szentendrén a Szentendrei Kisállatkert. Bár 2020-óta itt van, mi még nem láttuk. Megtudtuk, hogy a Kisállatkert nem csak …

Nem strandolsz jobban mint én, avagy 3+1 szabad vízi strand a Dunakanyarban

Budapest környéki strandok, avagy 3+1 szabadvízi strand a Dunakanyarban Lupa strand, Budapest tengerpartja Budapestről a 11-es úton kifelé menet a budai oldalon a legfelkapottabb és egyben a legközelebbi választás a …

Pünkösdi programok Szentendrén 2022 – Nem csak a Skanzen

Pünkösdi programok Szentendrén 2022 – Nem csak a Skanzen A Skanzenben idén Pünkösdkor kerül megrendezésre a nemzetközi szellemi kulturális örökség találkozó, ahol múzeum portáin a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén …

Vízitúra a Dunakanyarban

Vízitúra a Dunakanyarban horgászkajakkal? A Dunakanyar csodálatos hely mindazok számára, akik a természet szépségeire nyitottak. A mesés panorámán túl a Duna maga is kikapcsolódási lehetőségeket nyújt, hiszen túrázni nem csak …

Szentendre biciklitúra – TOP 3 túraútvonal amihez elég egy övtáska is

Szentendre biciklitúra – TOP 3 túraútvonal amihez elég egy övtáska is A Budapesttől 22 kilométerre található Szentendre a Dunakanyar kapujában fekszik. A vásári forgatagtól mindig pezsgő mediterrán hangulatú kisváros igazi …

Szentendrei teátrum 2021

Szentendrei teátrum 2021: július  – augusztus Nyáron rengeteg vonzó program van, nem csak Szentendrén, a világ minden tájára vonzzák s közönséget a nyári programok sokaságával. Azt se tudod, hová menj, …

Szentendrei kirándulás másképp: Hello Város Apllikáció

Szentendrei kirándulás másképp: Hello Város Applikáció   Itt az ősz, de ezzel nincs vége a szabadtéri programoknak. Hiszen egy napsütéses őszi vagy téli hétvégén is vágyunk egy sétára. És ha …

SUP evezés a Dunán, Szentendre környékén

SUP evezés a Dunán, Szentendre környékén A szentendrei Dunaág méltán népszerű a SUP-osok körében, enyhébb sodrása és vadregényes partjai miatt. Ha Budapesten laksz, akkor a Szentendrei-Duna ideális terep a SUP …

Romantikus séta Szentendrén

Romantikus séta Szentendrén Szamárhegy zegzugos utcáin, csodás kilátással a Dunára Szentendre belvárosából kevés szebb panoráma van, mint a Duna és a belváros képe a szamárhegyi Szerb (Tobakos) kereszttől. Mire felsétáltatok …

Szentendrei látnivalók gyerekeknek akár esős időben is!

Szentendre látnivalók gyerekeknek Szentendre számos látnivalót, programot és kikapcsolódási lehetőséget kínál látogatóinak az év minden szakában. Különösen szerencsések az itt élő vagy ide látogató kisgyermekes családok, mert rengeteg program, látnivaló …

Gofrizóna

Gofrizóna Egy hely a Dunakorzón, amiért biztosan félredobod a fogyókúrádat! Ha imádod az édességet, a finom édes italokat, vagy éppen gofrimániás vagy, Téged vár GofriZóna a hangulatos Dunakorzón.  Nem csak …

Szentendrei bakancslista

Szentendrei bakancslista, avagy azok a helyek és programok, amiket az életben legalább egyszer mindenkinek látnia kell Imádjuk a naplementéket. Naplementekor megállunk egy pillanatra, megcsodáljuk a vöröslő ég alját, a lágy …

A vezetés és verseny élménye gyerekeknek – Gokart Vác

Gokart gyerekeknek – Gokart Vác Henry Fordnak van egy hatalmas mondása: “Az autóversenyzés 5 perccel azután született, hogy elkészült a második autó“. Az autóipar úttörőjétől rengeteg híressé vált idézet maradt …

Mit csináljak ma?

Mit csináljak ma – Programok gyerekekkel Szentendrén A Szentendrén élő vagy Szentendrére látogató kisgyermekes családok különösen szerencsések. Hogy miért? Mert nem kell túl sokat agyalniuk azon a kérdésen, hogy “mit …

Lángosozni jó!

Lángosozni jó! Lángos Szentendre – Anno Tudtad, hogy a hagyomány szerint felmenőink a kenyér tésztájából megmaradt darabokat – vagyis a lángos ősét – sütés előtt kinyújtották, majd a parázsra dobták …

A legjobb reggeliző helyek Szentendrén

A legjobb reggeliző helyek Szentendrén Ti sem kapjátok ágyba a reggelit? Persze jó lenne, de ha nem hát ennél nagyobb bajod sose legyen. Mert ha épp nincs időd vagy kedved …

Szamárhegyi barangolások

Szamárhegyi barangolások Szamárhegy: Szentendre belvárosából kevés szebb panoráma van, mint amit a szamárhegyi Tobakos kereszttől láthatsz. A kereszt a Szamárhegyre települt szerb, dalmát bőrdíszműves lakosság mély vallásosságát tükrözte a múltban. …

Horgászat gyerekekkel

Horgászat gyerekekkel Ha olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy horgászként saját gyermekünk is érdeklődik a horgászat iránt, sok kérdés nem merül fel bennünk, hogy hol és mivel próbáljuk megszerettetni a kicsikkel …

Dobogókő szánkópálya – UPDATE

Dobogókő szánkópálya és sípálya – UPDATE A tél idén nem kényeztet bennünket túl sok hóval. Éppen ezért minden havas napot érdemes kihasználni! Mozduljunk ki szánkózzunk, síeljünk! A Dunakanyar és Szentendre …

Romantikus programok, romantikus helyek Szentendrén

Romantikus programok, romantikus helyek Szentendrén – nem csak Valentin napra Romantikus séta a Szamárhegy zegzugos utcáin, csodás kilátással a Dunára Szentendre belvárosából kevés szebb panoráma van, mint a Duna és …

Szánkózzunk a Dunakanyarban

Szánkópályák a Dunakanyarban Végre megérkezett a hó! Menjünk szánkózni! Szentendrén és környékén sok alkalmas hely van szánkózásra. Kezdjük is a sort a legnépszerűbbel, mely közkedveltségét nem kis részben a panorámájának …

Szentendre horgászat

Szentendre horgászat, dunai horgászat Szentendre számos látnivalót, programot és kikapcsolódási lehetőséget kínál a látogatóknak. A horgászat az egyik ilyen lehetősége e dunaparti városnak. Aki szeretné kipróbálni ezt az aktív, pihentető …

Beszálltunk az időgépbe

Beszálltunk az időgépbe – Retro Design Center Szentendre Te is szeretnél újra kicsit gyerek lenni? Beszállni az időgépbe és visszacsöppenni a boldog, biztonságos gyerekkorba? Ha tudod, mi a Moncsicsi, és …

Mikrocsodák múzeuma Szentendre

Apró csodák két szívdobbanás között – Mikrocsodák múzeuma Szentendre önmagában egy ékszerdoboz, de található benne egy még parányibb ékszerdoboz, a Mikrocsodák múzeuma. Gyűjteménye a világon egyedülálló, hihetetlen alkotásokkal, melyek sebészi …

A Rosinante étterem titka – Szentendrei sziget

Rosinante étterem titka Szeretnél egy hihetetlenül profin megszervezett esküvői bulit, elképesztő finom ételekkel, profi, alkalmazkodó személyzettel, gyönyörű, de nem flancos mégis hangulatos környezetben? Ennél Te sem adnád alább? Vagy egy …

Szentendre lángos!

Szentendre lángos = Fantázia lángos Lángosról szinte mindjárt a strand és nyár jut az eszedbe, de gondolj bele, kánikulában inkább valami könnyebbet kellene enni. A hűvös őszi, téli napokban meg …

Álomlángos Szentendre

Álmaink lángosa Szentendrén Szentendre lángos: Két szó, ami összekapcsolódik a Szentendrére látogatók fejében.  A legismertebb magyar / magyaros street food a lángos. Minden hozzánk látogató turista hallott már róla, szeretné …

Szentendre korcsolyapálya

Koripálya Szentendrén Szentendre korcsolyapálya? Ki emlékszik rá, mikor volt legutóbb befagyva a Duna? Mikor lehetett a vastag jégpáncélon átkelni egyik oldalról a másikra, korcsolyázni, fakutyázni? Utoljára 1963-ban történt ilyen, nagyszüleink …

Kisoroszi Golf Club

Kisoroszi Golf Club – Szentendrei sziget Napos hétvége – mit csináljunk ma a Dunakanyarban? Szerencsések vagyunk, mi Szentendrén lakunk, a Dunakanyar kapujában. Szombat délelőtti szentendrei programon sokat gondolkodnunk sem kell, …

Kisoroszi Szigetcsúcs

Kisoroszi Szigetcsúcs – Szentendrei sziget   Nyár: Tomboló hőség, Dunakanyar, hűs vízű Duna, Kisoroszi Szigetcsúcs nyári csillagos éjszakán sátorban, vadregényes kavicsos strand, retro vadkemping feeling. Ősz: Vénasszonyok nyara, Dunakanyar, langyos …

Kőhegyi kirándulás

Kirándulás a Kőhegyre Szentendrén – Kőhegyi Menedékház Mit csináljunk ma a Szentendrén? Kiránduljunk! Hová? Fel a Kőhegyi Menedékházhoz! Már megint? Már megint! Szerencsések vagyunk, Szentendrén lakunk a Bükkös pataknál. Innen …